2014. már 06.

választási program

írta: Lmagazin
választási program

orbán viktor(500).jpg

 

Április hatodika közeledtével sokan fanyalognak, hogy a Fidesznek nincs választási programja. Mondjuk ez nem szokatlan, hiszen 2010-ben sem kényeztette el a választókat a most kormányon levő párt. Volt ugyan írott programja, ami nagyon kevés konkrétumot tartalmazott, azt is minek?

A konkrét ígéretek ugyanis nem, vagy csak igen korlátozott mértékben teljesültek.

    • Teljesen befuccsolt ugyanis a tíz év alatt egymillió új munkahely teremtése, hacsak nem tekintjük a munkanélküli segélyt helyettesítő, vajmi kevés értéket teremtő közmunkastátuszt munkahelynek. Igaz, ebből is csak 300 ezer jött létre (szerencsére!) az időarányos 400 ezer helyett

    • Ugyanerre a sorsra jutott a lakásállomány évi 10 %-ának felújítási ígérete, amely olyan alacsonyra sikeredett, hogy alig mérhető.

Két kevésbé fajsúlyos ígéret részben teljesült, a program egyebekben csak általános megfogalmazásokat, egyenesen kimondva - lózungokat tartalmazott, melyek folyamatos visszatérő eleme volt az „emútnyócév”.

A választási program sorsára jutott azután a hangzatos - Széll Kálmán terv - nevet viselő kormányprogram is, amelynek alcíme - összefogás az adósság ellen. Az összefogás a kormánypárti erőknek ugyan sikerült, de az ország adóssága egy percentet sem csökkent, sőt pár ezer milliárdocskával növekedett. Nem csoda, hiszen a Fidesz kormányzásának betudhatóan a gazdaság az unortodox gazdaság- és pénzügypolitika következtében a 2010-es szinten toporog, miközben szomszédaink sorra hagynak le bennünket. Pedig a gazdaságpolitika magyarországi „pápája”, Matolcsy György 2013-ra már 7%-os gazdasági növekedést álmodott.

Teljesült viszont jó pár, ki nem mondott ígéret, arra való hivatkozással, hogy a választók erre (is) felhatalmazták a Fideszt. A kétharmados parlamenti többségüket, melyet kormányzásuk első felében fülkeforradalomnak neveztek, úgy használták pillanatnyi érdekeiktől vezérelve, mintha a teljes népesség felhatalmazását bírnák, miközben a valóság, hogy a pártlistára adott szavazatoknak csak az 53,2 %-át kapták. A korlátlan felhatalmazásra való hivatkozással konfiskálták el hárommillió munkavállaló magánnyugdíj megtakarítását, ami adósságcsökkentés címén mára az enyészeté lett. Így nyomták keresztül minden társadalmi, politikai egyeztetés nélkül az új alkotmányt, melynek még a nevét is megváltoztatták. Így vették ki a helyi közösségek irányítása alól az alapfokú oktatást, egyoldalú döntéssel így forgatták fel fenekestül a közigazgatási és a választási rendszert. Így vitték végbe a gazdasági holdudvar érdekeit szolgáló ügyleteket, mutyiztak trafikkal, állami földek bérletével. Csak a gazdaságot nem voltak képesek jó irányba mozdítani.

Így aztán a Fidesz nem is nagyon mer most azzal kampányolni, hogy előre a megkezdett úton. Mert bár győzelmi jelentésektől hangos az ország, ők maguk is érzik, hogy ezek csak a legfanatikusabb hívek számára hihetőek. Ha a „Magyarország Európa termelési központjává vált” kormányfői nyilatkozatot értenék, Európa-szerte hasukat fognák a röhögéstől az emberek. Nem is beszélve a növekedve csökkenő államadósságról. Ezért kevés a kampányüzenet. Ezért a (senkitől sem veszélyeztetett) függetlenségünkért vívott sikeres harc sulykolása. Ezért válik az egyik legfontosabb kampányüzenetté, hogy „megvédjük a rezsicsökkentés eredményeit!” Hiszen akár okkal is bízhat a Fidesz az egyszerű emberek szavazatainak megvásárlása érdekében megtett populista intézkedésekben. Hiszen nem egyszerű belátni, hogy az így kapott „juttatást” a kormány az adórendszeren, a munkahelyeknek a beruházások elmaradása miatti elvesztésén, az árcsökkentés egyszeri hatását követően, az infláció meglódulásán keresztül visszaveszi az emberektől.

Ezért ne hiányolják hát a Fidesz választási programját, annak ismeretében sem lennénk sokkal előrébb!

A poszt a Füstölgő c. blogon jelent meg 

Szólj hozzá