2014. ápr 05.

választási ajándék

írta: Lmagazin
választási ajándék

Hivatalos levelet hozott a postás, és igencsak aggódva bontottam fel, amit drága pénzen „sürgősséggel” küldött nekem a Polgármesteri Hivatal. Miféle ügyem akadt nekem a hivatalossággal, mikor se adóhátralékom, se közterületi bírságom nem igen lehet. Aztán megnyugodva láttam, hogy nincs nagy baj, csak meg akarnak ajándékozni engem. Húsvéti ajándékcsomagot kapunk mi kerületi nyugdíjasok, erről szól a levél.

ajándékcsomag.jpg

Meg kell ezt becsülni, különösen ilyenkor, a nehéz időkben, mikor olyan sok pénz hiányzik a költségvetésből. Meg is szeretném ezt köszönni jótevőinknek, így az Interneten keresztül.

Tisztelt Polgármester úr és a többiek!

Hálás vagyok Önöknek, Polgármester úrnak és az összes alpolgármesterének, hogy ilyen önzetlenül, közpénzből támogatnak minket, idősödő kerületi polgárokat. Fel sem merül bennem a gondolat, hogy ezzel, a kis húsvéti ajándék beígérésével befolyásolni szeretnének bennünket a holnapi szavazáson. Még úgy sem, ha egyik ajándékozóként a levelet maga Kucsák úr is aláírta. A levél sürgősségi feladására is bizonyára csak azért volt szükség, hogy még a lassúbb járásúak is időben elindulhassanak, és rendben odaérjenek az április 15-i ajándékosztásra.

Egyébként Polgármester úr önzetlensége különösen tetszik, mert az egyéni képviselők számának lecsökkentésével létszámfelettivé tetszett válni a nagyságos miniszterelnök úrnál, így nekünk kerületieknek most be kell érnünk a sok fellógatott Kucsák képpel, az Ön ábrázatában már nem is gyönyörködhetünk. De sebaj, ősszel jönnek az önkormányzati választások, bizonyára nem esett ki annyira a pixisből, hogy ne egyből Ön jusson polgármester jelöltként a méltóságos miniszterelnök úr eszébe. És akkor lehet majd sok-sok Ughy plakát, meg remélem lesz megint lekenyerezés – akarom mondani önzetlen ajándékozás.

Csak időben tessék kitalálni, hogy mely jeles ünnepek alkalmával lehet a nyugdíjasokat az úr asztalához szólítani, közvetlenül azelőtt, hogy a szavazó urnához szólítanának minket. Persze addig még van idő, addig is lehetne egy kicsivel több pénzt költeni a kerületi járdákra, mert igen sok helyütt már a biztosabb járásúak is sokszor megbotlanak. Meg hát a parkokat is gyakran felveri a gaz, nemcsak a villamossínek közét. És azt is sokkal jobban szeretném, ha az ajándékcsomagból majd inkább borjúláb lógna ki a lóláb helyett. De azért köszönöm, hogy gondoltak ránk.

Tisztelettel:

egy lőrinci nyugdíjas

UI:. azért, ha nem nagyon bánják, én most mégis csak az Ágikára szavaznék inkább.

 

 

Szólj hozzá

választás kucsák kunhalmi