Nyílt levél Ughy Attila polgármesternek.
A Fővárosi Önkormányzat átalakításával kapcsolatban pénteken törvénymódosító javaslatot nyújtottak be kormánypárti képviselők. A törvény elfogadása túl azon, hogy több ponton alkotmányellenes könnyen működésképtelenné teheti a fővárost is, amelynek hatásai a kerületre nézve is tragikusak lehetnek.
Az ügyben nyílt levelet írt Kőrös Péter, az MSZP kerületi frakcióvezetője Ughy Attila polgármesternek. Tekintettel arra, hogy a Sütő-Nagy Zsolt és Hüse Mariann által felügyelt, közpénzből működtetett kerületi média egyoldalú módon csak a kormánypárti álláspontokat szajkózza, így mi tesszük közzé az ellenzéki politikus levelét.
Tisztelt Polgármester Úr!
Ríz Levente, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnökeként szombaton sajtóközleményt juttatott el az Mti.-hez. Ebből kiderül, hogy a szervezet hétfőn rendkívüli ülésen tárgyalja az Országgyűlés elé terjesztett, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint a választási eljárásról szóló törvénymódosító javaslatot.
A kormánypártok által minden előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvényjavaslattal szemben szakmai, etikai és komoly alkotmányos aggályok is felmerültek, továbbá azt is fontos hangsúlyozni, hogy a javaslat tudatosan megismétli a választási eljárási törvény már korábbi manipulatív megoldásainak egy részét.
Tisztelt Polgármester Úr!
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzata az Ön javaslatára ebben a kormányzati ciklusban kétszer váltott önkormányzati szövetségi tagságot. Kerületünk jelenleg a BÖSZ-nek a tagja. A szervezet Alapszabályának preambuluma is rögzíti, hogy a kerületek választott vezetői, az általuk vezetett önkormányzatok nevébenhozzák létre a szövetséget. A dokumentum egyértelműen fogalmaz abban a kérdésben is, hogy a szervezet tevékenységét az egyes tagok érdekeinek és véleményének figyelembevételével fejti ki.
Kerületünket polgármesterként Ön képviseli ebben a szervezetben. Az idő rövidsége miatt még nem állhatott módjában rendkívüli képviselő testületi ülést összehívni, ahol módja lenne megismerni a képviselő testület tagjainak véleményét a jogszabály tervezettel kapcsolatban.Ezért felszólítom, figyelemmel a BÖSZ Alapszabályára a szervezet mai ülésén kezdeményezze a tervezett napirend tárgyalásának elhalasztását, és haladéktalanul hívja össze a XVIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülését. Az ülésen módja lesz megismerni a jogszabály tervezettel kapcsolatos kerületi véleményeket, így Ön hitelesen tudja majd képviselni kerületünk álláspontját a szervezetben.
A kerületi vélemények becsatornázásának hiányában ugyanis Ön - ellentétben a szervezet Alapszabályával - csak a személyes véleményét tudja képviselni a testület ülésén!
Bízom belátásában, és a mielőbbi Képviselő-testületi ülés összehívásában!
Üdvözlettel:
Kőrös Péter
MSZP frakcióvezető
Bízunk benne, hogy a nyilvánosság ereje hozzájárul ahhoz, hogy egy ilyen horderejű kérdésben helye lesz az érveknek és a véleményeknek.