2014. jún 11.

Kucsák javaslatára leértékelték a kerület lakóit!

írta: Lmagazin
Kucsák javaslatára leértékelték a kerület lakóit!

kucsak.jpg

A Fideszes kormánytöbbség rekord gyorsasággal szabta át a fővárosi önkormányzatról szóló jogszabályt. A módosítások eredményeként egy ötödik kerületi polgár "ötször annyit ér", mint egy  XVIII. kerületi. A javaslat egyik kezdeményezője Kucsák László, fideszes képviselő.

Gyorsan megvonta az április 6-i országgyűlési választások eredményeinek a konklúzióját a Fidesz-KDNP. Számítások szerint ugyanis a fővárosiak többsége minden bizonnyal nem kért volna belőlük ősszel. A kormánypárt a helyi önkormányzatokról szóló törtvény módosításával  új helyzetet teremtett. Az őszi választásokon a fővárosi közgyűlésbe már az egyes kerületek polgármesterei fognak bekerülni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az olyan alacsony lakossággal rendelkező kerületek polgármesterei, mint például a sok száz milliós ingatlanjairól elhíresült Rogán Antal által vezetett V. kerület, vagy az első kerület polgármesterei ugyan úgy egy - egy szavazattal rendelkeznek majd, mint a 100 ezer fős tizennyolcadik kerület első embere. (Az ötödik kerület lakóinak száma alig haladja meg a 20 ezer főt)

Ez nem törvénymódosítás, hanem választási manipuláció!

Szakértők szerint a javaslat elfogadását követően megszűnik a fővárosi önkormányzás., helyette egyfajta anarchia uralkodik majd, amiben minden kerület a maga érdekét nézi majd. A tegnap elfogadott törvényjavaslat alkotmányossági aggályokat is felvet. Az alkotmányjogászok egyetértenek abban, hogy a nyár közepén a taláros testület minden bizonnyal megsemmisíti majd a jogszabályt. Így viszont pár héttel az önkormányzati választások előtt nem lesz önkormányzati törvény.

Kucsák László a javaslat egyik benyújtója.

Kucsák László nem várt sokat a kerületiek elárulásával. Az Országgyűlés honlapján található adatok szerint a törvényjavaslatot a száz milliós ingatlanokról elhíresült Rogán Antal mellett Kucsák László, kerületünk fideszes országgyűlési képviselője is jegyzi. A benyújtók között található a Csepelen tavasszal megbukott "rezsipápa," Németh Szilárd és a "mister húsz százalékként" elhíresült debreceni polgármester Kósa Lajos is. Szívesen megosztanánk olvasóinkkal azokat az érveket, amelyekkel Kucsák László az általa is benyújtott törvényjavaslatot indokolta, de a jegyzőkönyvek tanúsága szerint csak szavazata volt, véleménye nem.

Az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul.

kunhalmi_1.jpg

Kunhalmi Ágnes, az Origonak adott interjújában kifejtette, a Fidesz adminisztratív eszközökkel akar választást nyerni. A Fővárosi MSZP elnöki poszt várományosa a lapnak nyilatkozva elmondta:

Azért változtatják meg az önkormányzati törvényt, azért akarják beültetni a polgármestereket a fővárosi közgyűlésbe, és megszüntetni az előző rendszert, mert egyszerűen nem jön ki a matek. Nem tudják másképp megnyerni a fővárost. 

Dr. Bárándy Gergely országgyűlési képviselő szerint az elfogadott jogszabály súőlyos aránytalanságokat tartalmaz, ezért ellentétes a sziklaszilárd alaptörvénnyel.

 

A kerület is tiltakozik.

Kőrös Péter, a kerületi MSZP frakcióvezetője a törvényjavaslat elfogadását megelőzően nyílt levélben kérte Ughy Attila polgármestertől, hogy a képviselő testület álláspontjának ismerete nélkül ne támogassa a javaslatot Budapesti Önkormányzatok Szövetségének ülésén. kerületünk első embere - bár a BÖSZ alapító okirata erre kötelezi - mégsem kérte ki a kerületiek véleményét az ügyben.

Szólj hozzá

fidesz árulás pestszentlőrinc pestszentimre attila;ughy attila; kucsák lászló