2014. sze 22.

Mester semmilyen tisztségre nem jelölteti magát!

írta: Lmagazin
Mester semmilyen tisztségre nem jelölteti magát!

 Mester_1.jpg

Semmilyen tisztségre nem jelölteti magát az önkormányzati választáson dr. Mester László. A kerület volt polgármestere lapunknak nyilatkozva elmondta, ez már nem az ő világa, ideje visszavonulni.

Mester László, aki korábban 16 évig vezette a kerületet lapunknak nyilatkozva elmondta, semmilyen tisztségre nem jelölteti magát az önkormányzati választásokon. Visszavonulásának okairól is őszintén beszélt a 67 éves politikus. 

Valóban, tizenhat év polgármesteri szolgálat után úgy döntöttem, hogy befejezem pályafutásomat és a továbbiakban semmilyen tisztségre nem jelöltetem magam a következő önkormányzati választásokon. Munkámat, amelyet igyekeztem mindig a legjobb tudásom szerint végezni, mindvégig hivatásnak tekintettem és nagyon megszerettem, de végigélve az országgyűlési választási kampányt úgy éreztem, hogy ez már nem az én világom és ideje visszavonulni.

A fenti interjú kevesebb, mint egy éve készült a volt polgármesterrel. Sokakban felmerül a jogos kérdés, vajon mi változott meg az elmúlt pár hónapban? Vajon miért döntött úgy, a kerületet korábban vezető szocialista politikus, hogy most függetlenként méreti meg magát?

Mester tudja, hogy nem nyerhet.

Egy független polgármester-jelölt győzelmi esélyei a fővárosban gyakorlatilag a nullával egyenlőek, nyilatkozta lapunknak egy közismert választási szakértő. Budapesten 1990 óta egyetlen alkalommal sem nyert független jelölt se parlamenti mandátumot, se polgármesteri tisztséget. Minden szakember egyetért abban, hogy 2014-ben függetlenként Budapesten polgármesteri posztot megszerezni lehetetlen. Ennek oka, hogy a fővárosban a parlamenti választásokon és az önkormányzati választásokon is szinte kizárólag pártpreferenciák alapján szavaznak. A legutóbb elvégzett felmérések azt mutatják, hogy a fővárosban a választói együttjárás átlagosan 90%-os, azaz egy adott pártra szavazók átlagosan kilenctizede a párt jelöltjére szavaz.

A pártpreferenciával nem rendelkező választók - ami egy fővárosi kerületben 20-25% között van - körülbelül fele megy el szavazni. Legalább egyharmaduk valamelyik nagy párt jelöltjét támogatja majd, és minden hatodiknál - tehát a választópolgárok 3-4 százalékánál jöhet szóba a független jelöltre voksolás.

Mindezek tekintetében megállapítható, a fenti támogatói arányok nem alkalmasak a független jelölt győzelmére, de arra sem, hogy akár a második helyen végezzen.

Vajon mi állhat az indulás háttérben?

A válasz sajnos egészen kézenfekvő. A lapuknak nyilatkozó szakértő leszögezte, a kerületet korábban vezető politikus függetlenként történő indulása egy eleve szoros verseny esetén hátrányosan érinti, szélsőséges esetben akár vesztésre is ítélheti a most éppen független jelölt korábbi pártját is maga mögött tudó közös ellenzéki polgármester-jelöltet.

Zárszó: annak a kérdésnek az eldöntését, hogy az a Mester László, aki hivatali utódját, Ughy Attilát mind emberileg mind pedig szakmailag alkalmatlannak tartja miért segít abban, hogy megtartsa polgármesteri székét olvasóinkra bízzuk.....

Szólj hozzá

fidesz hazugság átverés árulás pestszentlőrinc pestszentimre dr.mester lászló