Kucsákék drogtesztnek vetik alá a gyermekeket?
Lesöprik a felháborodott szülők ellenkezését és be fogják vezetni a 12-18 év közötti fiatalok évente kötelező drogvizsgálatát a fideszes képviselők - nyilatkozta Rogán Antal a kormánypárti frakció összehívását követően. Bár a javaslatot a kormánypárti szavazók többsége is elutasítja Rogán egyenesen úgy fogalmazott, hogy aki ellenzi a szűrést az a drogterjesztők pártján áll.
"Vegyétek el a mocskos kezeiteket a gyermekeinkről" üzenték a szocialista képviselők a tervezet elvetését követelve, amit egyetlen ellenzéki párt sem támogatott, sőt a szövetséges kdnp-s honatyák egyike is saját elmondása szerint az őt telefonon felhívó unokájától értesült a készülő diktátumról.
A korábban többször látott fideszes nyomulást aligha fogja meggátolni a javaslat iránti társadalmi ellenkezés és mintha azzal sem foglalkozna senki, hogy a Honvéd kórház becslése szerint a 750 ezer érintett drogteszt alá vetése 50 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek. Jelenleg az országban három olyan speciális műszer van, amivel nagy pontossággal kimutathatóak a piacon lévő szerek, egy-egy ilyen berendezés ára a 100 millió forintot is bőven meghaladja.
Az elmúlt évek során nem csak itthon, hanem külföldön is rendszeres közbeszéd tárgya volt (néhány hete éppen a romániai elnökválasztási kampányban), hogy kizárólag gyermekes embereket lenne szabad politikai tisztségekkel felruházni, mert másként élik meg a családok iránti felelősséget azok, akik maguk is részesei a mindennapi családfenntartás és gyermeknevelés küzdelmeinek. Talán nem véletlen, hogy azok közül akik tevékenyen kiálltak a kötelező drogteszt mellett senki sem nevel gyermeket, így nem is tudják átérezni miről beszélnek az elhibázott ügy kapcsán a gyermekeik lelki sérelmeitől tartó szülők.
A XVIII. kerületben a gyermekekkel kampánycélból szívesen fotozkodó Kucsák László képviselő és a polgármester, Ughy Attila is csak hírből ismerik milyen problémákkal kell megküzdeniük a gyermekeket nevelő családoknak. Nem állítjuk, hogy ettől kevésbé lennének értékesek, mint mások tény viszont, hogy Pestszentlőrincen a szociális támogatások elmúlt négy évben megtapasztalt brutális megnyirbálása rászoruló családok százait hozta nagyon nehéz, sokszor reménytelen helyzetbe.