2014. dec 16.

Bajba került Ughy barátja

írta: Lmagazin
Bajba került Ughy barátja

halasz_gabor.jpg

Csalás miatt nyomoznak a Barátok közt című sorozatban korábban Hoffer Misit alakító Halász Gábor ellen- számol be róla a mai média. A rendőrség azzal gyanúsítja Halászt, hogy olyan vezető pozíciót töltött be, amihez nem volt meg a szükséges képesítése, azaz a közoktatás vezetői és az előírt szakmai gyakorlat - értesült a Blikk. Halász Gábort annak ellenére bízták meg a művelődési központ vezetésével, és úgy vette fel több éven át a fizetését, hogy a rendőrség gyanúja szerint képesítés hiánya miatt ehhez nem lett volna joga.

Az intézmény önkormányzati pénzzel gazdálkodik, így törvény szabályozza, hogy milyen jogosítványok szükséges a vezetői pozíciók betöltéséhez. Ezért a rendőrség jelentős kárt okozó csalás miatt. A rendőrség szerint  a Halászt alkalmazó polgármester is bűncselekményt követett el, mert ő javasolta Halász Gábort a pozícióra, pedig tudta, hogy nincs végzettsége az álláshoz.

A pestszentlőrinci hírek szerint Ughy Attilával, a XVIII. kerület polgármesterével "bensőséges viszonyban" lévő Halász 2014-ben mindenki döbbenetére pályázatot nyújtott be az egyik helyi művelődési ház vezetésére is, bár az előírt vezetői végzettséget és az ötéves szakmai gyakorlatot időközben sem volt képes megszerezni. Az ügyet közelről ismerő egyik képviselő szerint Halászt csak a választási kampány miatt várható balhé elkerülése miatt nem nevezte ki a fideszes kerület vezetés.

A Halász elleni csalási ügy kirobbanása most új helyzet elé állítja a pestszentlőrinci vezetést, akik nem is nagyon titkolták, hogy 2015-ben össze kívánják vonni a XVIII. kerületi művelődési házakat, amit a hasonló tevékenységű Bókay kerttel kiegészítve immár, gazdasági társaságként bíznák Halász Gábor kezére. Ebben az esetben ugyanis nincs különösebb előírt kötelem az ügyvezető személyére.

A XVIII. kerületben egészen 1991-ig élt a gyakorlat, amely összevont hálózatban működtette a helyi közművelődési feladatokat Művelődési Házak Igazgatóságaként. A rendszerváltást követően kaptak önálló gazdálkodási jogkört és szabadabb önmeghatározási lehetőséget a települési közösségi házak, amelyek a magasabb támogatási összegek ellenére negyedszázada bizonyítják az életre valóságukat. 

Szólj hozzá

halász ughy attila alkalmatlanság xviii pestszentlőrinc pestszentimre