2015. ápr 27.

Környezetrombolás az erdő szélén!

írta: Lmagazin
Környezetrombolás az erdő szélén!

 11159525_10204350678024159_428176185567932807_n_1.jpg

Futók, biciklisek, sétáló idősek, labdázó gyerekek – a Péterhalmi Erdő melletti nyugalmas, autók elől elzárt Flór Ferenc utca mindennapi képe ez. Még. Ugyanis a Halmi-erdő környezetében élők nemrég arról szereztek tudomást, hogy a földutat az önkormányzat hamarosan leaszfaltozza, hogy így kössék össze a Királyhágó utat a Körös utcával. Ahol eddig a gyerekek szabadon szaladgálhattak, a kertek végén virágzó bokrok nőttek, most a sivár aszfalt és az autók zaja a várható jövőkép.

Az építési engedély alapjául szolgáló terv szerint az aszfaltozott út nemcsak a jelenlegi földutat, hanem a mellette lévő magánterületeket is érintené. El kéne bontani kerítést, kivágni 20 éves fákat, virágzó bokrokat, ledózerolni a házak végében álló kiskerteket. De a környéken élők ezt nem hagyják!

Az útfejlesztés sok kerületi álma, hiszen nem egy utcánk burkolata siralmas állapotban van – itt azonban más a helyzet, a földút a garanciája annak, hogy az utca az erdő része maradhat, nem pedig az átmenő forgalom kiszolgálója. Az útburkolás a Flór Ferenc utcában egyenlő lenne a környezetrombolással – az engedély pedig már erre meg is érkezett.

A környéken élők kérésére annak idején az utcát korlátozott behajtásúvá tették. Ha mielőtt az új útról döntést hoznak, megkérdezik a helyieket, a válaszuk az egyértelműen a NEM lett volna. A kerületi döntéseknek a kerületben élők igényeit kéne kielégítenie, nem pedig az akaratuk ellen tenni.

Ha a Flór Ferenc utca rendbetétele a cél, akkor az aszfaltozás helyett az egyetlen megoldás egy, az autóktól elzárt, térkövezett sétány kiépítése, a futóknak kialakított speciális útfelület és bicikliút lehetne, hiszen ha az utat leaszfaltozzák és megnyitják, nincs rá többé garancia, hogy egy nap nem ezt használják majd menekülőútnak az autósok egy rövidebb út reményében. A kertek alján, az erdő szélén…

Több mint 400 aláírás összegyűjtése után lakossági fórum összehívását kezdeményezte a Zöld Sorompó Egyesület és aktivistái, hogy a döntéshozókkal megoszthassák aggodalmaikat és megállítsák a tervezett környezetrombolást.

A lakossági fórum május 4-én 18:00-kor a Brassó Utcai Általános Iskolában lesz, melyet Galgóczy Zoltán alpolgármester tart. Az eseményre már itt is lehet csatlakozni:

https://www.facebook.com/events/1601712050103858/

 

Ne hagyjuk, hogy felszámolják a zöldterületet, megszüntessék a terület pihenő-övezeti jellegét és idehozzák a forgalmat!

Szólj hozzá

környezetvédelem péterhalmi erdő fidesz-kdnp Pestszentlőrinc zöld sorompó Galgóczy Zoltán környezet pusztítás