Az emberek véleményére kíváncsi Kunhalmi.
Rendhagyó fogadóórát tartott Kunhalmi Ágnes, a kerület országgyűlési képviselője a Lőrinci Piacon. A nagy sikerű rendezvény időpontjának közlését az önkormányzati média megtagadta.
Kellemes nyári idő fogadta azokat, akik szombaton Kunhalmi Ágnes rendhagyó fogadóórájára látogattak a Lőrinci Piacra. A kerület országgyűlési képviselőjére rengetegen voltak kíváncsiak. Kunhalmi Ágnes szerint az emberekben nagyon nagy az igény arra, hogy politizáljanak, elmondják a véleményüket. Az is tény, hogy nagyon nyomasztja őket az a helyzet, ami Magyarországon kialakult. Ez elnyomja a kreatív energiákat. Kunhalmi szerint nem csak akkor kell az emberek véleményét meghallgatni, amikor a szavazataikat kérik.
A fogadóórán új elemként jelent meg az úgynevezett "nem vagyok egyedül kártya" Ezen mindenki leírhatja leírhatja a problémáját, a javaslatait, amelyekre a lehetőségekhez képest igyekszik válaszolni az ellenzéki politikus és csapata.
A rendezvényen készül fotókat itt tekintheti meg:
A Városkép megtagadta a közlést.
A szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentumok alapján kijelenthetjük, az önkormányzati médiát teljes mértékben megszállta a Fidesz. A Sütő-Nagy Zsolt fideszes főszerkesztő által vezetett Városkép újság többszöri kérés ellenére is megtagadta, hogy Kunhalmi Ágnes fogadóórájának időpontját közölje.