2015. aug 27.

Vidéki cég ügyel a kerületi intézményekben.

írta: Lmagazin
Vidéki cég ügyel a kerületi intézményekben.

mutyi.jpg

Budapesttől 140 kilométerre lévő céget bízott meg a Városgazda az intézmények műszaki ügyeletének ellátásával. A teljesen abszurd szerződés több millió forintjába kerül az adófizetőknek.

A 2010-es nyertes választások után, az új (fideszes) önkormányzati vezetés a zászlajára tűzte ki, hogy a kerületben felszámolja az általa vélt korrupciót. Az önkormányzati cégek működését tisztává és átláthatóbbá fogja változtatni. Megszünteti az alvállalkozókkal való kapcsolatot, minden kivitelezési feladatot saját embereivel/munkavállalóival fog elvégeztetni.

A feladat elvégzésébe azonnal belefogott - természetesen egy teljesen egyedi és egyoldalú elképzelés alapján -, és elküldte az ellenséges, vagy ellenségesnek vélt munkatársakat. Az elküldött emberek helyére saját barátaikat, ismerőseiket ültette be, amely emberek semmilyen kötődéssel nem rendelkeztek a kerületre vonatkozóan. (Egy szolnoki, békéscsabai vagy székesfehérvári embernek hogyan is lenne???)  Azonban ennél sokkal nagyobb probléma volt, hogy ezen új kollégák egyáltalán nem rendelkeztek szakképesítéssel, illetve munkatapasztalattal az adott munkakör ellátására vonatkozólag. Hogy 'kifizessék' a választáson nyert szavazataikat a szakmunkási gárdát is hasonló munkaerővel töltötték fel. Miután összeállt az új - és egyben működésképtelen - csapat, két-három éven keresztül gyakorlatilag nem történt semmilyen számottevő felújítási feladat a kerületben. A 'hős' vezérigazgató reménytelenül próbált valamilyen teljesítményt kicsikarni a 350 fő feletti foglalkoztatású cégből - természetesen reménytelenül. Ekkor leszóltak az önkormányzatról, hogy ez már tarthatatlan, lassan itt lesznek az újabb választások (2014) tegyen valamit. A sarokba szorított vezetőnek ezzel együtt jelezték, hogy mely cégekkel kell együttműködnie. A későbbi félreértések elkerülése végett messziről elkerülték a helyi vállalkozói réteget, nehogy már helyismerettel tapasztalattal bíró emberekkel kelljen együttműködni. Az ismét megnyert(?) választások után vérszemet kaptak a menedzsment tagjai és gyakorlatilag az aktív feladatok elvégzésére egyre nagyobb körben hirdettek / hirdetnek pályázatokat külső vállalkozóknak.

A jelenlegi állapot, hogy a kerület egyik legnagyobb foglalkoztatója (Városgazda Nonprofit Zrt.), amely bő 500 főt alkalmaz, gyakorlatilag a tevékenységeinek a jelentős részét nem a zászlajára kitűzött cél szerinti saját munkavállalókkal végezteti el, hanem külső vállalkozókkal. És rövid összefoglalásunk egyik - de nem egyedülálló - példáját említenénk meg: A kerületi egészségügyi intézményhálózat üzemeltetését (SZTK, orvosi rendelők), és a munkaidőn túli ügyeleti rendszer (amelyben az összes bérlakás, üzlet, iskola, óvoda, bölcsőde értendő) ellátására egy olyan vállalkozással kötött szerződést (természetesen szabályos... meghívásos... pályázat alapján - kikerülve a közbeszerzés szörnyű nagy terhét) amely cég székhelye a kerülettől 140km-re fekszik. Két végzettség nélküli karbantartót foglalkoztat, amely emberek a hibák azonosítására is alkalmatlanok a visszajelzések alapján. A 'kedvelt' vállalkozás természetesen búsásan ki van stafirírungozva a havi bő két millió forintos rendelkezésre állási díjjal (ezért nem is kell tenniük semmit....). Hogy ne kelljen közbeszerzést kiírni (ne érjék el a nettó 8 millió forintot), így negyed év múlva várhatóan egy másik pár ezer forintért alapított cég veszi át ezt a feladatot.(szinte biztosra vehető hogy ugyanazon érdekeltségi kör emberei) 

Mentse meg a kerületi intézmény és bérlakás hálózatot mindenféle műszaki hibától a Jóisten, mert hogy ez a vállalkozás nem fogja megoldani, az szinte teljesen biztos! Meddig mehet még el a kerület vezetése? Miről gondolják úgy, hogy erre (is!) felhatalmazták a választóik?

Szólj hozzá

mutyi alkalmatlanság pestszentlőrinc pestszentimre fidesz-kdnp