Több rendőr jön Pestszentlőrincre?
A tavalyi év végén a XVIII. kerületi képviselők előtt bejelentették, hogy átszervezés előtt állnak a kerületek rendőrségi feladatai, amelynek a keretében, ha minden jól alakul több egyenruhás rendőrt kaphat Pestszentlőrinc is. Az azóta eltelt két hónap során a tervekről újabb részletek nem derültek ki, viszont a kerületi bűncselekmények kedvezőtlen alakulása nyomán továbbra is nagy a közterületeken gyakrabban látható járőrök iránti lakossági igény.
Szaniszló Sándor fővárosi képviselő, korábbi alpolgármester (képünkön) levélben kért tájékoztatást a BRFK főkapitányától a Pestszentlőrincet érintő tervekkel kapcsolatban.
dr Tóth Tamás
Budapesti rendőrfőkapitány úr részére
Tisztelt Főkapitány Úr!
...
Bíróságon támadta meg a Lőrinci Magazin egy korábbi cikkét a Banyár László által vezetett Városgazda kft., mivel leírásra került, hogy a korábbi években nyereségesen gazdálkodó társaság Banyár vezetése alatt 300 millió forintos veszteséget szenvedett el, ennek ellenére a társaság három vezetője a havi 500-600 ezres fizetésük mellé összesen 11 millió forint prémiumot is felvett.
A szakszervezetek szerint az országos bérajánlás hiánya, az egyes ágazatok, illetve vállalkozások anyagi helyzete és gazdasági környezete közti eltérések nagyon megnehezítik a bér tárgyalások megkezdését. A munkáltatók viszont éppen az ilyen eltérések miatt sem tartják célravezetőnek az országos bérajánlást, miközben a szakszervezetek továbbra is szeretnék újranyitni erről a vitát a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF). Az általános tapasztalat mindenesetre az, hogy a minimálbér-emelésen túl másra nincs hajlandóság, a cafeteriakereteket is inkább szűkítenék, ráadásul sok helyütt kezdik kihasználni az új Munka törvénykönyvében (Mt.) rejlő fizetéscsökkentési lehetőségeket.
Németországban két katolikus egyházi kórházban is megtagadták egy megerőszakolt nő ellátását, a hivatalos álláspont szerint tévedésből, a Der Spiegel vasárnapi összeállítása szerint azonban a Kölnben történt eset nem véletlen, és azt mutatja, hogy az egyház távolodik a társadalomtól.
Lassan közismert tény, hogy kerületünk első emberének, Ughy Attilának neve egyet jelent az álláshalmozással. A kerületi tevékenységével, pontosabban annak hiányával kapcsolatban már számos anekdótát ismernek a az itt élők. Álláshalmozó polgármesterünk fővárosi tevékenysége eddig csak ritkán - bár akkor annál hangosabban - kapott nyilvánosságot. Mostani írásunkat ezért nevezzük hiánypótló műnek. A második rész következik! az elsőhöz kattintson
Hivatalosan 117 hókotró áll a budapesti utak fenntartásáért felelős FKF. Zrt. telephelyein, ám a "teljes kapacitás" melletti kivonuláskor hétfőn mindössze 82 járművel próbálták kiszabadítani a hó fogságában rekedt fővárosiakat. A nagy sietségben ráadásul a méretes kotrógépek számos útjuk mellett szabályosan parkoló gépkocsiban is jelentős károkat okoztak.
A NATIK (Nők A Tizennyolcadik Kerületért Alapítvány) meghívására Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter, Európa Parlamenti képviselő nagysikerű előadást tartott a Kondor Béla Közösségi Házban.