Elkerülik a bírságok a fideszes nagykutyát
Miközben egyre nagyobb méreteket ölt Kerületünkben az autósok pénzbehajtás-szerű bírságolása úgy tűnik a helyi Fidesz pártelnöke, Lévai István Zoltán továbbra is ott áll meg és úgy ahogy akar. A rokkant parkolókban való várakozásairól elhíresült kerületi alpolgármester ezúttal a Polgármesteri hivatal oldalában hagyta órákon át a gépkocsiját, pedig ha kicsit előbbre áll, találhatott volna szabályos megállási lehetőséget is.
A képet készítő bosszankodó autós elmondta, hogy a helyi rendőrök és közterület felügyelők naponta többször is bejárják a környéket és a hasonló esetekért kíméletlenül szélvédőre teszik a 8-10 ezer forintos szabálysértési bírságokról szóló értesítőket.
A kerületi ...

Az állam folyamatosan vesz át feladatokat az önkormányzatoktól. Január 1-gyel például nem kell pedagógus béreket fizetni. Csökkenhet a Polgármesteri Hivatalok létszáma is. 2013-ban tehát az önkormányzatok anyagi helyzete látványos javulásának leszünk tanúi?
148 éve jött világra a filmművészet és a filmgyártás úttörője, Louis Jean Lumiére, francia kémikus.Fivérével, Auguste-tal, 1895 februárjában szabadalmaztatták a kinematográfot. Ez egyszerre volt alkalmas mozgókép rögzítésére és vetítésre. Az 1895-ben Párizsban bemutatott vetítésük jelentette a mozi születését. Legendás filmjük „A vonat érkezése.” Amikor először mutatták be ezt a némafilmet, a nézők ijedten felpattantak a székükből, mert azt hitték, hogy a vonat elüti őket.
Ma lenne 95 éves Szabó Magda ...
2013 január 1-től elveszítjük az iskoláinkat. Átveszi őket az állam. Persze csak részben. Az épületek karbantartása, fenntartása az önkormányzat hatáskörében marad. Senki sem tudja hogyan működik majd az egész. Mi erről az MSZP véleménye?
Október 4-e van, az Állatok Világnapja. Világszerte ekkor emlékeznek meg a kis kedvencekről, mert védőszentjük, 