Lőrinci Magazin

A XVIII. kerület független hírportálja

2014. dec 16.

Bajba került Ughy barátja

írta: Lmagazin
Bajba került Ughy barátja

halasz_gabor.jpg

Csalás miatt nyomoznak a Barátok közt című sorozatban korábban Hoffer Misit alakító Halász Gábor ellen- számol be róla a mai média. A rendőrség azzal gyanúsítja Halászt, hogy olyan vezető pozíciót töltött be, amihez nem volt meg a szükséges képesítése, azaz a közoktatás vezetői és az előírt szakmai gyakorlat - értesült a Blikk. Halász Gábort annak ellenére bízták meg a művelődési központ vezetésével, és úgy vette fel több éven át a fizetését, hogy a rendőrség gyanúja szerint képesítés hiánya miatt ehhez nem lett volna joga.

Az intézmény önkormányzati pénzzel gazdálkodik, így törvény szabályozza, hogy milyen jogosítványok szükséges a vezetői pozíciók betöltéséhez. Ezért a rendőrség jelentős ...

Tovább Szólj hozzá

halász ughy attila alkalmatlanság xviii pestszentlőrinc pestszentimre

2014. dec 16.

Kucsák megszavazta, Ughy támogatta. Jön a fizetős M0!

írta: Lmagazin
Kucsák megszavazta, Ughy támogatta. Jön a fizetős M0!

kucsak_897.jpg

Meglepetést nem  okozott, Kucsák László megszavazta azt a törvényt, amelynek eredményeként január elsejétől várhatóan drámai mértékben megnő a kerületünkön áthaladó gépjármű forgalom.

Pár napja mindenkit meglepett a hír, Magyarország korrupciós ügyek alatt roskadozó kormánya újabb sarccal kívánja terhelni az állampolgárokat. A javaslat értelmében 2015. január elsejétől fizetni kell majd az M0-ás autóút több szakaszának, így a 4-es főút és az M5-ös autópálya közötti szakaszáért. Fizetősek lesznek továbbá az autópálya bevezető szakaszok is.  

A javaslat és annak nyilvánvalóan hazug magyarázata országos felháborodást váltott ki. A tervezet ellen felemelte a szavát szinte minden érintett. A szakmai és civil ...

Tovább Szólj hozzá

átverés alkalmatlanság attila;ughy attila; kucsák lászló fidesz-kdnp fizetős M0

2014. dec 16.

Nekik mindegy!

írta: Lmagazin
Nekik mindegy!

m7.JPG

Ughy Attila és pártbéli polgármester társai nem a választóik érdeke szerint döntöttek. Számukra nem az a fontos, hogy megvédjék a lakóterületeket az útjainkat elárasztó átmenő forgalomtól. Számukra a párthűség az első és meghatározó szempont. Ha Orbán egyet böffent, sutba dobják önérzetüket, és meghunyászkodva támogatják akár a legidétlenebb döntést is.

Így adódott, hogy a főpolgármester által összehívott „istenek tanácsa” a kerületi fideszes polgármesterek tegnap támogatták az elkerülő autópálya gyűrű és bevezető szakaszai fizetőssé tételét. E miatt jelentős átmenő forgalom szabadul rá jövőre Pestszentimrére és Pestszentlőrincre is. Igaz, tettek egy kikötést, egy év próbaidő után vizsgálják ...

Tovább Szólj hozzá

2014. dec 16.

Az MSZP nem szavazta meg a díjfizetés alóli mentességet!

írta: Lmagazin
Az MSZP nem szavazta meg a díjfizetés alóli mentességet!

agi.jpgKunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke közleményt jelentetett meg facebook oldalán, egy tegnap elterjedt téves hír kapcsán.

A díjfizetés alóli mentességről ma van szavazás. Tegnap csak arról szavaztunk, hogy ma szavazunk róla, és természetesen nem szavazza meg egy MSZP-s sem. Nem is értem, hogy miért gondolja ennek az ellenkezőjét bárki?  Tegnap, a hétvégi kezdeményezésünknek megfelelően, az MSZP képviselőcsoportja benyújtotta a magyar autópálya-hálózat és városi elkerülő szakaszai díjmentességének biztosításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot is. Amiről szintén ma van szavazás. Ma derül ki, hogy ki szavaz az új adó mellett és ki ellene. 

Itt jegyezzük meg, hogy Ughy Attila az útdíj kapcsán érintett ...

Tovább Szólj hozzá

attila;ughy attila; Kunhalmi Ágnes M0 útdij

2014. dec 12.

Pánikra semmi ok!

írta: Lmagazin
Pánikra semmi ok!

m0-as.jpeg

Még fel sem ocsúdtunk az internetadó,és a kisiskolásokat vegzáló kötelező drogteszt javaslatából újabb fideszes agyrémmel szembesült a kerület nyilvánossága. A jelek szerint kevés a pénz a stadionokra és a király , oh pardon siet az óránk miniszterelnök Budai Várba költözésére, ezért fizetőssé teszik az M0-ás több szakaszát.

Egy kis kerület közeledéstörténet

A kerületi Önkormányzat a rendszerváltás óta folyamatosan próbál javítani Pestszentlőrinc-Pestszentimre közlekedési állapotán. Ennek az igénynek több okozója van, de talán legmarkánsabban a családoknál általánossá váló motorizáció az ok.  A gyűrűs-sugaras közlekedési struktúrával rendelkező főváros lehetőségei erősen behatároltak, de így is ...

Tovább Szólj hozzá

átverés attila;ughy attila; kucsák lászló

2014. dec 12.

MATRICA

írta: Lmagazin
MATRICA

Európa élcsapata, jobbanteljesít Magyarország gondokkal küzd. Sehogyan sem akar sikeredni a jövő évi költségvetés. Az emberek okvetetlenkedése és meg nem értése miatt kényszerűen törölni kellett 20-30 milliárdos innovatív módon megtervezett bevételt, melyet az internet megadóztatásából remélt a kormány. És ha nincsenek meg a szükséges források, bajba kerülhet az ország jövőjét, az emberek életminőségét alapvetően meghatározó stadionépítési program, amiről persze szó sem lehet!

matrica.jpgJött tehát a pénzbehajtást szolgáló legújabb ötlet, adóztassuk meg a városokat elkerülő autópálya szakaszok és a közvetlen bevezető részeinek használatát, ami még (véletlenül) díjmentes maradt. Igaz, ezeknél a díjmentességet éppen ...

Tovább Szólj hozzá

2014. dec 11.

Maradjon ingyenes az MO-ás!

írta: Lmagazin
Maradjon ingyenes az MO-ás!

mo_gyuru_terkep.jpgAmióta az utcai tüntetések során elbukott az internetadó egyre kétségbeesettebb ötletekkel próbálja a fideszes hatalom behajtani azt a 200 milliárd forintot, amit luxus stadion beruházásokra és a "nemzeti" vállalkozások gazdagodására fordított. Az M0 fizetővé tétele az emberek lehúzása mellett bedugult utakat, levegő romlást és leértékelődést fog hozni az érintett települések számára. A negatív hatások legjobban a XVIII. kerületet érik, a szocialista ellenzék nevében Szaniszló Sándor  a fővárosi közgyűlés tagja azonnali beavatkozást kért a kerület fideszes színekben megválasztott képviselőjétől:

Kucsák László úr

Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre országgyűlési képviselője

részére

...

Tovább Szólj hozzá

xviii szaniszló sándor M0

süti beállítások módosítása