Sportágválasztó - másképp
A hétvégén a Bókay-kertben megtartották a Nagy sportágválasztó országos rendezvénysorozat kerületi összejövetelét. Az alkalomra ugyan nem látogattak ki tömegek, de a kezdeményezés ennek ellenére is hasznos színfolt a városrész életében.
A sportágak, klubok és szakosztályok ajánlatán kívül a szocialisták is megfogalmazták, hogy mit fognak megváltoztatni a kerületi sportéletben jövőre. Üzenetüket Szaniszló Sándor szocialista politikus, a területet irányító korábbi alpolgármester juttatta el a blogra, melyet bevágunk:

"Üzenet a sportot választó családoknak
A kerületi szocialisták szeretettel üdvözlik a sportos életmódot folytató gyermekeket és családokat, külön azokat, akik idén is ellátogattak az általunk is ...


.jpg)
Újabb munkahelyek szűnnek meg a Szentimre – Kertváros területén! Az Üllői úton található Unicredit bank heteken belül véglegesen bezár. Ez köszönhető a kormány megszorító intézkedéseinek, amivel a bankokat sújtotta és amelyek után ismét munkahelyek kerületi munkahelyek vesznek el. Ezzel családok megélhetését is tönkre teszik, ma már mindenki látja, hogy a hangzatos orbáni családvédelem, és a munkahelyek létesítésének ígérete ismét hazugságnak bizonyult!
27éve laktam Pest-Imrén és azóta dolgoztam az iskolában, mint takarító, 1991-óta voltam bentlakásos gondnok. Fele részben a magam hibájából lakbér hátralékom keletkezett, ezért úgy gondoltam mivel nem tudom a tartozást rendezni kérem az önkormányzatot, hogy szolgálati lakás helyett csak valamennyi lelépési dijat számítsanak ki, hogy feléjük is rendezni tudjam a tartozásom.
Az iskolakezdés óta ismét heti rendszerességgel törnek a gépkocsik és szenvednek az utasaik hosszabb-rövidebb lábadozással járó sérüléseket a XVIII. kerületi Barta Lajos és a Baross utca kereszteződésében, ahol már három éve meg kellett volna épülnie a körforgalomnak. A rendkívül túlterhelt kereszteződésben főleg a reggeli iskolakezdés és a kora délutáni időszakban válik kritikussá a helyzet, mert a szűk áteresztő képességű útszakaszt rendkívül nehez belátni, ráadásul autóbusz is közlekedik rajta és valamiért a környékbeli autósiskolák is arra viszik a néha idegtépő haladást még tovább lassító tanuló vezetőket.
A várható inflációt kétszeresen meghaladó mértékben készül drágítani a XVIII. kerületi önkormányzat a gyermekek közétkeztetése után fizetendő térítési díjakat. A fideszes városvezetés az 1,7%-os infláció ellenére átlagosan 4,5%-os drágítást vet ki az intézményekben elfogyasztott ételekre, nagyvonalúan kihagyva mindenféle hatásvizsgálatot annak kidertésére, hogy az újabb sarc miatt hány család nem lesz képes befizetni a kiskorúak napközbeni ellátását.