Zokogtak az iskolákban.

Nem várt hatást váltott ki a szeptemberi fizetések megérkezése kerületünk iskoláiban. A technikai dolgozók közül sokan jelentősen kevesebb fizetést kaptak, mint egy hónappal korábban.
"Ilyet még nem láttam!" Nyilatkozta szerkesztőségünknek az egyik döbbent szülő. " Zokogó gondnok és konyhás néni az iskolában. Évek óta ismerem őket, becsületes, segítőkész dolgos emberek. Most meg egyik pillanatról a másikra itt állnak teljesen összetörve. Vajon miért érdemlik ezt?" A szeptemberi fizetések megérkezése nem várt hatást váltott ki kerületünk intézményeiben. A Gazdasági Ellátó Szolgálat (GESZ) alkalmazásában álló technikai személyzetből többen, a korábbi fizetésüknél jelentősen kevesebb összeget kaptak október ...

Csúnyán megvezette Chladek Tibor, a Fidelitas helyi vezetője a Jobbik kerületi szervezetének vezetőit a pénteki Bajnai fórumra tervezett mini tüntetéssel kapcsolatban. 
Minden jel szerint az eke utcai óvoda tornaszobájában maradnak tartósan bezsúfolva azok a gyermekek, akiknek az önkormányzat azt ígérte, hogy év végéig elkészül a Szélső utcába megálmodott gyermek intézmény. A Napsugár óvodába járó kicsik szülei minden jel szerint jogosan elégedetlenek, mert a zsúfoltság miatt van, ahol alig zsebkendőnyi hely jut az óvodások átöltöztetésére és az egyik csoportba nem is lehet bekísérni a gyermekeket, mert ahhoz egy másik csoporton kellene a szülőknek átgázolni.
A fideszes iszap maffia által okozott károk felmérése érdekében levélben sürgetik a szocialista képviselők az eddig nyilvánosságot kerülő és a viharfelhők elmúlására játszó XVIII. kerületi polgármestert, hogy lépjen közbe az érintett családok érdekében. Az alábbiakban az ügy felderítése érdekében sokat tett Szaniszló Sándor fővárosi képviselő beadványát közöljük.
Kilakoltatják jövő hétfőn azt a kisgyermekes nőt önkormányzati bérlakásából, aki két évvel ezelőtt 48 napig kórházban tartózkodott, de erről nem értesítette a XVIII. kerületi helyhatóságot. A törvény azonban csak 60 napnál hosszabb távollét esetében írja elő a bejelentési kötelezettséget a bérlőknek, ráadásul a lakó szerint a bérleti szerződését sem módosíttatta vele az önkormányzat, pedig a jogszabály erre kötelezi. 