"A demokrácia iskolája" címmel jelent meg a kerületi LMP blogján egy írás a Hunyadi Gimnázium megszüntetésének körülményeiről, és utóéletéről. 

Terjedelmi okok miatt  csak a fontosabb részeket emeltük ki, a teljes írás ITT olvasható.   
 

"Kerületünk patinás középiskolájának mondtunk végső búcsút nyár elején. Az egykori Steinmetz, majd Hunyadi Mátyás Gimnázium 2010. nyarán végleg, jogutód nélkül megszűnt."

Mi történt azóta az ígéretek ellenére? (Első intézkedésként szemétre hánytak jópár régi tablóképet -lm-)

"Milyen árat fizetetett közösségünk anyagi és szellemi vagyonából a fideszes-kereszténydemokrata vezetés? És milyen módon, milyen felhatalmazás alapján tette ezt? A folyamatnak egyetlen olyan eleme sem volt, amely mellett jó érzéssel szó nélkül elmehetnénk:
Annak, hogy egy kerület vezetése bezár egy oktatási intézményt, önmagában sok oka lehet, de ha ezt arra hivatkozással teszi, hogy létrejön helyette egy új, amelyet viszont már nem ő felügyel, az azt üzeni: kiadjuk a kezünkből, átengedjük a befolyást a felnövekvő új generáció világszemléletének formálása terén. Ugyan miért? Kerületünk pedagógusai, oktatási szakemberi, a kerület oktatási kormányzata nem lenne képes rá? Vagy osztjuk Hoffmann Rózsa, oktatásért – bocsánat: nevelésért – felelős államtitkár ezévi tanévnyitón kifejtett nézeteit, miszerint az oktatás ügye hozzánemértők, laikusok kezében van, amin változtatni kell? Nem, dehogy! Inkább kikérjük magunknak!

...a tanári kar jó része – köztük osztályfőnökök – nem folytathatta tovább tevékenységét az intézményben, a fizikai állományt szinte teljes egészében elbocsátották, a harmincöt éve az iskolát, a kerületet szolgáló, már nyugdíjas gondnokot pedig egy forintnyi kompenzáció nélkül tették ki a szolgálati lakásából, mondván, van más ingatlanja, nem kerül az utcára. Hogy ez az ingatlan még befejezetlen, fűtetlen, s télen ezáltal tulajdonképpen lakhatatlan – sajnálatos dolog. Még méltányosságból sem jutott pénz rá.
Egy közoktatási megállapodás alapján viszont hatalmas vagyont adtunk át az egyháznak, s ha ez nem lett volna elég, az utolsó gyermekek távozása után még felújítottuk a kerület pénzéből azt az intézményt, ahová ezentúl az egyház szándékai szerint a környező településekről is nagyszámú evangélikus gyermek, tehát szükségszerűen kevesebb kerületi érkezhet.
A folyamat bonyolítása a FIDESZ-KDNP demokrácia-felfogásának iskolapéldája volt. Soha sehol nem ígérték a választásokat megelőzően, hogy a Hunyadi bezárására készülnek. Nyilván tudták, egy olyan iskola megszüntetése, amely az elmúlt 75 év alatt a kerület majd’ minden családjának életében pár érettségizett családtagon keresztül szép emléket hagyott, sok elvesző szavazatot jelentene. Ennek ellenére teljes határozottsággal, az egyeztetési kötelezettségeknek csak formálisan eleget téve állítottak kész helyzet elé szülőket, diákokat, pedagógusokat – hiszen mögöttük a többségi felhatalmazás!
 

... “Az lesz, amit elterveztünk! Nincs az a kérdés, ami megingathatna, nincs az az érv, ami változtathatna elképzeléseinken.” De hogy biztosra menjenek, a közmeghallgatás szigorú koreográfia szerint zajlott, és az este hét órakor kezdődő esemény első két és fél órájában egymást követték az új fenntartó, az evangélikus egyház és oktatási intézményeit dicsőítő ismertetők hol a hivatal, hol az egyház vezetése részéről, miközben a hunyadis diákok évzárón készült videójának bemutatására nem volt három perc. Az első érdemi kérdések így jóval este kilenc után hangozhattak el a közmeghallgatáson a ‘köz’ oldaláról.
Ezt követően maga a döntés – rendkívüli közgyűlésen, az éjszakába nyúló közmeghallgatást követő nap reggelén – már csak merő formalitás volt, és az időpontból adódóan a nyilvánosság automatikus korlátozásával történt meg.
A kerületet kormányzó erők döntést előkészítő, majd meghozó eljárásának mikéntjére nincs védhető magyarázat. Az erőltetett tempó, a zárt ajtók mögötti, illetve a csak a törvény által megkövetelt legminimálisabb körben lefolytatott egyeztetések, a kényszerhelyzetbe hozott diákok, pedagógusok, és szülők sokasága mind egy irányba mutat. Tudatában voltak, hogy amire készülnek, az az érintettek ellenére van, ezért az ellenkezés lehetőségének minimalizálására törekedtek, s mivel a tényleges döntés már korábban megszületett, az összes kötelező, vagy kiharcolt egyeztetési, véleményalkotási kör, a nyilvános ülés, vagy a közmeghallgatás pusztán szükséges rossz, időpocsékolás, demokratikus bohóckodás, melyet a többségi hatalomnak el kell viselnie, bár ha mosolyognia nem is kell hozzá … Igaz, azt is lehet: a biztos többség tudatában gúnyosan, lekezelően."