2012. máj 15.

Lecsapnak a kéményseprők

írta: Lmagazin
Lecsapnak a kéményseprők

Drákói szigorral lép fel ezután a Kéményseprő vállalat  (Főkétüsz) azokkal szemben, akik nem engedik be az embereiket a lakásokba. A közszolgáltatás díját eddig is meg kellett fizetni függetlenül attól, hogy sikerült-e a kéményeket ellenőrízni, ám mostantól a kéményseprés díjával megegyező pótdíjat számláznak ki automatikusan azoknak, akik nem teszik lehetővé a fekete ruhás munkavállalók bejutását.

Sajnálatos módon évről évre növekszik azoknak a kéményeknek és fűtési rendszereknek a száma, amit a szakemberek nem tudnak megvizsgálni. Ez a szám 2006-ban még évi 86 ezer volt, tavaly már minden hatodik - azaz több, mint 155 ezer - ingatlan maradt csak a Fővárosban ellenőrzés nélkül. Pedig a füstmérgezéseket és a végzetes kimenetelű baleseteket csak úgy lehet megelőzni, ha az időszakos ellenőrzéseket és szükségszerű beavatkozásokat idejében elvégzik.

A Fővárosi Közgyűlésben a közszolgáltatás fontosságának elismerése mellett Szaniszló Sándor szocialista képviselő szóvá tette, hogy a kertvárosokban számtalan érdeksérelem várható, mivel a kéményseprő vállalat pénzhiányra hivatkozva, csak egy-egy utcasarkon fogja plakátokon kifüggeszteni a kémények ellenőrzésének időpontját. Ha valaki ezeket a hirdetményeket nem látja meg és nem lesz otthon a kijelölt ellenőrzési napon, a második időpont elhalasztása után automatikusan kapja a pótdíjról szóló fizetési felszólítást. 

Pestszentlőrincen jelen pillanatban 37907 hagyományos és 2354 mesterséges kémény szerepel a nyilvántartásokban. A 2011. évi közszolgáltatás során 95 életveszélyes kéményt találtak és 940 esetben vettek fel balesetveszélyről szóló jegyzőkönyvet. A budapesti állapotoknak megfelelően környezetünkben is 4800 lakásban csöngettek hiába a drótkefével felszerelt munkavállalók.

A kötelező közszolgáltatás díja nettó 1530 forint kéményenként, a tartalék kémények átvizsgálásáért 980 forintot és áfát kell fizetni, ehhez jön még az esetenként előírt munkálatok díja.

Szólj hozzá

18 kémény kéményseprés xviii szaniszló sándor