2013. máj 21.

Havi 300 ezer a kerületi trafik győzteseknek.

írta: Lmagazin
Havi 300 ezer a kerületi trafik győzteseknek.

2642-50748.jpg

Kucsák László és Ughy Attila ma várhatóan havi több százezer forinttal tömi ki a kerületi trafikmutyi Fideszhez köthető győzteseinek zsebét. A Parlament ma zárószavazásában dönt arról, hogy 10%-ra emelje a dohánytermékek garantált nyereségét.

Zárószavazás várható a dohányárusítással összefüggő törvénymódosításokról is. A parlament előző héten úgy módosította az eredeti kormánypárti javaslatot, hogy a júliusban megnyitó dohányboltokban fagylaltot és jégkrémet is árulhassanak. A tavaly szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján a dohányboltokban a dohánytermékeken kívül mást nem lehetett volna kapni, a parlament azonban már decemberben engedélyezte, hogy lottót és sorsjegyeket is áruljanak. A jogszabály idén februárban elfogadott újabb módosítása után pedig szeszes és energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőket és újságot is kínálhatnak a trafikok. A most elfogadásra váró előterjesztés a trafikok garantált kereskedelmi árrésén is emelne, azt ugyanis az eredetileg meghatározott négy százalékról tízre növelné.

Szakértők szerint ezekkel a módosításokkal átlagosan havi 300 ezer forint nyereség képződik majd a fideszes haveroknál és rokonoknál Nemzeti Dohányboltokban.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a kerületi trafikmutyinak több fideszes győztese is van.  Legismertebb köztük Chladek Tibor, a nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének helyi vezetője. 

A botrány kirobbanása óta hallgat Kucsák László, a Fidesz választókerületi elnöke. A kerület szerte felháborodást kiváltó botrány kapcsán az ellenzék nyílt levélben kérdezte a kormánypárti politikust többek között arról, hogy a XVIII. kerületben is történt-e a szekszárdihoz hasonló botrányos eset. Az ellenzék arra is kíváncsi, hogy mit kívánnak tenni azon családok megsegítése érdekében, akik a trafikmutyi miatt veszítik el a megélhetésüket. 

Szólj hozzá

fidesz átverés trafik chladek tibor attila;ughy attila; kucsák lászló trafik mutyi