2013. jún 10.

Terasznyi udvar marad csak a Táncsics iskolában

írta: Lmagazin
Terasznyi udvar marad csak a Táncsics iskolában

Bejegyzés alcíme...

táncsics udvar kicsi.JPGMinden jel szerint búcsút inthetnek a Táncsics utcai Általános iskola diákjai az eddigi tágas udvaruknak, ugyanis az önkormányzat eldöntötte, hogy ugyanazon telek szélső utcai oldalán felépít egy három csoportos óvodát, ami miatt lekerítik a diákok által eddig használt udvar felét. A XVIII. kerületi elöljáróság ügyben mutatott csökönyösségét az sem ingatta meg, hogy az ellenzék, a helyi tantestület tagjai és a környéken élők is rendszeresen szóvá teszik, hogy nem a Kerület legszélére, hanem a korábbi évek tervei szerint Pestszentimre központjában kellene az óvoda bővítést megvalósítani, ott ahol a gyermekintézmény tömegközlekedési kapcsolattal is rendelkezne.

A ténylegesen kétszázmillió forintot is meghaladó, jelen formájában teljesen felesleges beruházás miatt Lévai István Zoltán alpolgármester, aki valaha maga is a Táncsics iskola diákja volt vállalható veszteségnek tartja, hogy az udvar nagy része mellett az iskolások elveszítenek egy tornatermet, a műhelyt és három tantermet is. Az eredeti elképzelésekhez képest időközben jelentősen megnövekedett alapterület igény miatt meg kell szüntetni a csaknem negyven éve ott dolgozó iskolai gondnok lakását is, aki egyelőre megfelelő ellentételezésre, vagy cserelakásra vár, de eddig romos önkormányzati bérleményeken kívül más ajánlatot nem kapott.

Mindenesetre az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint a munkálatokat nyár végéig megkezdik, így a diákok elől bizonyosan lezárják az iskolai udvar jelentős részét, ide értve a tavaly gyermekbarát módon felújított területrészt és az egyetlen le nem aszfaltozott, fákkal beültetett, szépen gondozott lugast is. Arra a kérdésre, hogy az udvar leszűkítése miatt nem csökken-e az egy iskolásra kötelezően előírt férőhely a törvényi minimum alá, illetve az ősszel folyó, minden bizonnyal nagy zajjal és porral járó munkálatok nem zavarják-e a diákokat és az óraadó tanáraikat kitérő választ adtak az illetékesek.

Szólj hozzá

fidesz táncsics lévai istván zoltán pestszentlőrinc pestszentimre