2014. nov 05.

Vasárnap ismét választ a kerület.

írta: Lmagazin
Vasárnap ismét választ a kerület.

valasztas_hu.jpg

Vasárnap ismét az urnákhoz várják Pestszentimre szavazóinak egy részét. A 63-as számú szavazókörben megismétlik a választást. A körzetet október 12-én Ferencz istván, a demokratikus ellenzéki összefogás jelöltje nyerte meg. 

Egy fideszes beadvány eredményeként a kerületi választási bizottság 4:3-as szavazataránnyal november 9-i dátummal elrendelte a szavazás megismétlését Pestszentimre 63-as szavazókörében. A voksolás megismétlésére azért kerül sor, mert a Fidesz - KDNP utólagos beadványában arra hivatkozott, hogy a szavazókörbe delegált megfigyelőinek a szavazás napján nem tűnt fel, hogy a szavazást súlyosan befolyásoló esemény történt. A kormánypárt beadványa felettébb érdekes, hisz a hivatalos iratokból megállapítható,  hogy 2014. október 12-én rendkívüli esemény nem történt, a szavazást félbe nem szakították, rendkívüli eseményről szóló jegyzőkönyvet a nap folyamán egyetlen egy esetben sem vettek fel.  Az eseményekre később másként emlékező delegáltak is aláírták a nap végén a szavazást lezáró jegyzőkönyvet.

Az utólagos nyilatkozat megtétele arra enged következtetni, hogy a választások végeredményének ismeretében döntött a választási bizottság delegált tagja egy bizonytalan tartalmú nyilatkozat megtétele mellett. Jogászok egybehangzó állítása szerin ez az eljárás pedig a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás Ve. által is védett alapelvét súlyosan sérti

A tét nagy

A körzetben és az érintett szavazókörben is Ferencz István, a demokratikus ellenzék közös jelöltje szerzett több szavazatot. Az eredmény azonban még változhat, és a furcsa eljárás eredményeként akár a fideszes jelölt ölébe is hullhat a mandátum. 

 

 

HVB_Csabafi2 001.jpg

 

Szólj hozzá

demokratikus koalíció demokratikus összefogás Ferencz István