2016. jún 07.

BOTRÁNY! Konténerben kezdenek az elsősök!

írta: Lmagazin
BOTRÁNY! Konténerben kezdenek az elsősök!

kucsak_kontener_1.jpg

Háborognak a szülők Pestszentimrén. Ősszel konténerben helyezik el a Kastélydombi Általános Iskolába beiratott elsősöket.

Közel 30 kisiskolással többet vettek fel a Kastélydombi általános Iskolába, mint amennyit az intézményben el tudnak helyezni. A Klebelsberg Intézményfenntartó (KLIK)  által vezényelt kerületi beiratkozás idén is botrányosra sikerült. A pestszentimrei Iskolába közel 30 diákkal többet vettek fel, mint amennyit az intézményben el tudnak helyezi. Lapunk információi szerint az intézmény vezetése többször is jelezte a helyi KLIK-nek, hogy több gyermeket irányítottak oda, mint ahány férőhely van. A KLIK vezetése nem vette figyelembe a jelzéseket, így megoldhatatlan helyzetet teremtett.

Mint ismeretes a KLIK a Fidesz kormány döntése nyomán alakult meg, és vette át a közoktatási intézmények szakmai irányítását országszerte. A közoktatás szétverését végrehajtó intézmény felállítását Kucsák László, és az akkor még országgyűlési képviselő Ughy Attila is támogatta. Az önkormányzatban válságstábot hívtak össze múlt hét pénteken az ügy kezelésére. Itt szükségmegoldásként azt a javaslatot fogadta el Ughy Attila polgármester, hogy az elsősöket konténerekben helyezik el. Városházi forrásaink szerint az azóta már parlamenti mandátummal nem rendelkező polgármester már rádöbbent, hogy a gyakorlatban működésképtelen a KLIK, és ennek terheit az önkormányzatok viselik. Információink szerint ez komoly feszültséget okoz a két fideszes politikus között, hiszen Kucsák László napokon belül a közoktatás teljes államosítását fogja megszavazni a Parlamentben.

Háborognak a szülők

Az érintett szülők felháborodtak a hír hallatán. Elfogadhatatlannak tartják, hogy elsős gyermekeik egy barátságos tanterem helyett egy konténerben kezdjék meg tanulmányaikat.

Szakemberek szerint rendkívül fontos a gyermekek fejlődésében az első iskolai benyomás. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az első élmények végigkísérik a gyermek tanulmányait. A szakmai vélekedés szerint a XXI. században megengedhetetlen, hogy 6-7 éves kisiskolásokat ilyen méltatlan körülmények között helyezzenek el.

A KLIK sokadszor is bebizonyította, hogy nem képes ellátni feladatait. A kormány döntése értelmében a jövőben tovább folytatódik a közoktatás államosítása. Információink szerint ősztől a kerületi KLIK a XIX és a XX kerülettel kerül összevonásra.

Szólj hozzá

konténer árulás ughy attila alkalmatlanság elsősök kucsák kucsák lászló Fidesz