2017. ápr 07.

Üres pénztárból fizetik ki a BKV dolgozókat?

írta: Lmagazin
Üres pénztárból fizetik ki a BKV dolgozókat?

szs_botka_kicsi.pngA fővárosi szocialisták szerint a főpolgármesternek színt kell vallania, honnan lesz meg a fedezet a BKV-dolgozók béremelésére.

Szaniszló Sándor, a MSZP fővárosi képviselője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, előremutató, hogy rendeződni látszik a közlekedési dolgozók béremelése, de ehhez a főváros, "úgy tűnik, egy fillért sem kap az államtól".

A képviselő szerint a béremelés fedezete csak a fővárosi költségvetés forrásátcsoportosításával lehetséges, így máshonnan fog hiányozni a béremelésre szánt 8-10 milliárd forint. "Azt kérjük a főpolgármestertől, hogy valljon színt, hogy kormányzati segítség nélkül, milyen területekről szeretne közpénzt elvonni, mert erről a budapestieknek tudniuk kell" - fogalmazott.

Szaniszló Sándor a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatójára reagálva azt mondta, hogy a CEU ügyében Tarlós István összevissza beszél. Visszautasította például a főpolgármesternek azt a kijelentését, hogy a CEU működésének nincs hatása Budapestre. A diákok itt laknak, itt költenek, és a Közép-Európai Egyetem egymilliárd forint adót fizet - közölte.

A közterület-felügyeletek térfigyelő kameráinak felvételei alapján kirótt büntetésekről és a kerékbilincselésről a szocialista politikus azt mondta: ha a főpolgármester igazán polgárbarát szeretne lenni, akkor a szerdai közgyűlésen nem söpörte volna le azt az ellenzéki előterjesztést, amely a "barbár" kerékbilincselés megszüntetését indítványozta.

Az MSZP-s képviselő szerint mostanra a főváros a kerületek foglya lett. "23 kiskirály alkupozíciói és mindenkori érdekei döntik el, hogy mi lesz Budapesten", és ennek a közigazgatási rendszernek a budapestiek az abszolút vesztesei - jelentette ki.

Szaniszló Sándor arról is beszélt, hogy hiányolják a Széchenyi tér felújítását a Lánchíd-Váralagút-projektb ől, mivel eredetileg az is része volt a programnak. Jelezte: a Lánchíd és az alagút előirányzott felújítási költsége 22 milliárd forint, ami már most négyszer annyi, mint a Szabadság híd rekonstrukciója volt. "Egy rendkívül túlárazott projektet látunk, aminek még a Széchenyi tér sem része" - mondta.

A Mahir-oszlopokkal kapcsolatban az ellenzéki képviselő felháborítónak nevezte, hogy Tarlós István semmit sem akar mondani a hirdetőoszlopok elbontásáról. Mára egyértelművé vált, hogy több száz milliós vagy akár milliárdos kár éri a fővárost, miközben a kezdetektől tudták, törvénytelenséget követnek el. A fővárosi szocialista képviselő emiatt felszólította Tarlós Istvánt, Kocsis Mátét, Láng Zsoltot, Bús Balázst és a többi fideszes képviselőt, hogy a fővárost ért kár rájuk eső részét fizessék meg. "Ne a budapestiekkel fizettessék meg Orbán Viktor és Simicska Lajos háborújának az árát, mert ez nem fair, nem ide tartozik" - fogalmazott Szaniszló Sándor.

Forrás: MTI                     

 

Szólj hozzá

budapest bkv szaniszló sándor