Lőrinci Magazin

A XVIII. kerület független hírportálja

2014. ápr 08.

levélszavazás és kisebbségi lét

írta: Lmagazin
levélszavazás és kisebbségi lét

Nem bocsátották meg a határon kívüli magyarok az MSZP-nek a kettős állampolgársággal kapcsolatos korábbi álláspontját, az országgyűlési választáson elégtételt vettek a szocialistákon és a velük szövetséges többi párton. A levélszavazatot leadó külhoni magyarok (főként erdélyiek) 95 %-a a Fidesz-Kdnp pártszövetségre adta a voksát. Ebben persze közrejátszott az is, hogy az MSZP nem tudta megtalálni a hangot a határon kívüli magyarság szervezeteivel, és vezetői sem erőltették velük sem a személyes kapcsolatot sem a jelenlétet a szomszédos országok magyarlakta területein.

Bezzeg a Fidesz és szatellitpártja. Nyári szabadegyetemek, nemzeti ünnepek, évfordulók, újratemetések, nem múlt el nagyobb esemény, hogy azon ne ...

Tovább Szólj hozzá

2014. ápr 07.

pusztába kiáltott szó

írta: Lmagazin
pusztába kiáltott szó

Magyarország leendő miniszterelnökének.

Ön ebben az országban az elkövetkezendő időszakban - hasonlóan az előző négy évhez - azt tesz, amit akar. Hiszen kétharmados többségben levő, mameluk képviselői, hasonlóan a korábbi gyakorlatukhoz gondolkodás nélkül megszavaznak mindent, amit csak kigondol. Egyet - jogosan - nem tehet. Nem teheti hazugság nélkül azt, amit tegnap esti, győzelmi mámorában már megtett! Nem jelentheti ki, hogy a magyar nép egységesen Ön mögött áll! Nem hivatkozhat arra, hogy a magyar választók így akarták! Nem teheti, mert a választók többsége, 54,5 %-a az országgyűlési választáson nem akarta azt, hogy a Fidesz folytassa a kormányzást. Ez a többség nem a Fideszre, hanem más pártokra adta a szavazatát. A ...

Tovább Szólj hozzá

2014. ápr 07.

A kerület a kormányváltásra szavazott.

írta: Lmagazin
A kerület a kormányváltásra szavazott.

  KUNHALMI, KORMÁNYVÁLTÁS_KICSI.jpg

A szavazatok közel 99 százalékos feldolgozottsága mellet kijelenthető, a kerület a kormányváltásra szavazott. A kormányváltó erők és a fideszes jelölt között mindössze 22 szavazat a különbség. A végeredményt a nem a kerületben szavazók fogják eldönteni.

Ismét a kerületre figyel az ország.

A mögöttünk hagyott 60 napban kerületünk több média figyelmet kapott, mint az elmúlt 24 évben. A Simon-botrány után az állami és a fideszes (nehéz különbséget tenni) média mindent elkövetett, hogy a XVIII. kerületen tartsa a figyelmet. Ezt többé kevésbé sikerült is elérniük, hisz szinte nem múlt el nap, hogy valamiért ne szerepelt volna kerületünk az országos médiákban. A reflektorfény a következő napokban itt marad, hisz a ...

Tovább Szólj hozzá

pestszentlőrinc kormányváltás pestszentimre kucsák lászló Kunhalmi Ágnes Kucsák László bukás

2014. ápr 05.

Kucsáknál elgurult a gyógyszer, mi meg fizethetünk

írta: Lmagazin
Kucsáknál elgurult a gyógyszer, mi meg fizethetünk

Kucsák László kampánystábjától kaptunk híreket, miszerint Kucsák és a helyi Fidesz annyira megijedt a várható hatalmas zakótól, hogy úgy döntöttek, hogy a józan észt és az alapvető morált megszégyenítve direkt önkormányzati forrásokból kezdték el tolni a Kucsák-kampányt.

Tudomásunk szerint Kucsák korábbi megmagyarázhatatlan mértékű kampányköltései és a bűncselekményszagú Bogármese sztori miatt már eleve bajos volt minden további illegális Kucsák-kampánypénz, viszont a Kucsákkal nem túl jó kapcsolatokat ápoló önkormányzati vezetés is látta, hogy a Fidesz központ nagyon oda fog csapni a helyi fidesznek, ha Kucsák látványosan leszerepel.

Így dönthettek úgy, hogy egymás után megmozgatva a súlyos önkormányzati ...

Tovább Szólj hozzá

2014. ápr 05.

választási ajándék

írta: Lmagazin
választási ajándék

Hivatalos levelet hozott a postás, és igencsak aggódva bontottam fel, amit drága pénzen „sürgősséggel” küldött nekem a Polgármesteri Hivatal. Miféle ügyem akadt nekem a hivatalossággal, mikor se adóhátralékom, se közterületi bírságom nem igen lehet. Aztán megnyugodva láttam, hogy nincs nagy baj, csak meg akarnak ajándékozni engem. Húsvéti ajándékcsomagot kapunk mi kerületi nyugdíjasok, erről szól a levél.

ajándékcsomag.jpg

Meg kell ezt becsülni, különösen ilyenkor, a nehéz időkben, mikor olyan sok pénz hiányzik a költségvetésből. Meg is szeretném ezt köszönni jótevőinknek, így az Interneten keresztül.

Tisztelt Polgármester úr és a többiek!

Hálás vagyok Önöknek, Polgármester úrnak és az összes alpolgármesterének, hogy ilyen ...

Tovább Szólj hozzá

választás kucsák kunhalmi

2014. ápr 04.

Ha nincs érved, gyalázkodj!

írta: Lmagazin
Ha nincs érved, gyalázkodj!

A választási kampány hajrájában egyre több Kunhalmi Ágnest gyalázó, igaztalan vádakkal illető szóróanyag jelent meg a kerületi postaládákban. Megvádolták azzal, hogy Gyurcsánnyal együtt, ők ketten tették tönkre az országot, hogy hazudott éjjel-nappal, vagy éppen az ő nevében hamisított, Bissau-Guineából származó, Simon Gáborral közösen feladott, fényképes üdvözlőlapot küldtek a kerület minden lakosának. És ezek többségét persze névtelenül, impresszum nélküli szóróanyagokon tették.

Persze jó oka van ennek, hiszen az így kiszórt anyagok összes költsége lassan meghaladja az egy jelölt által a kampányban felhasználható költségkeretet, és nem szívesen vennék magukra, hogy ezzel éppen az ő képviselőjelöltjük sért ...

Tovább Szólj hozzá

2014. ápr 03.

Agyrém, avagy a pakura újból szennyez?

írta: Lmagazin
Agyrém, avagy a pakura újból szennyez?

pakura.jpg

Kincskeresők a választási kampányban! Ismét megvan Simon Gábor százmillióinak a forrása?! Miért kell a XVIII. kerületet összehozni S. G. történetével? Persze, a választási kampány felülírja a tényeket!?

A televízió egyik kormánypárti csatornáján egymásra meredve jut döbbent felismerésre a műsorvezető és a fideszes képviselőjelölt: megvan a százmilliók forrása, a XVIII kerületi ingatlanügyletből származik a pénz. Egyik sem foglalkozik a tényekkel, a számokkal, pl. hogy a tervezett 950 millió helyett 1,5 milliárdba került a terület kármentesítése, ezek után, hogy lehet a mínuszból visszaosztani?! Mottó: ha a tények nem igazolják állításainkat, annál rosszabb a tényeknek.

Nyolc évvel ezelőtt sokan úgy gondoltuk, a ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása