Leálltak a kerületi közlekedési beruházások
Novemberben sorra vettük az önkormányzati média által számos alkalommal bemutatott, ám valamiért jelentős késedelembe esett, vagy elmaradt helyi beruházásokat. Időközben számos lakossági észrevétel érkezett a közlekedési fejlesztések csúszásával kapcsolatban is, jelen cikkünk keretében Szaniszló Sándor (képünkön)
a fővárosi városfejlesztési bizottság elnökének bevonásával kísérletet teszünk ezek helyzetének bemutatására.
L.M.: Kezdjük rögtön az 50-es villamos nyomvonalának befüvesítésével.
Sz.S.: Még tavaly dobta be a témát a polgármester a köztudatba. Utánanéztem, de nem találni írásos nyomát sem a kerületben, sem a főpolgármesteri hivatalban annak, hogy bárki is érdemben foglalkozna az egyébként nagyon ...


Noha a kormányzati kommunikáció szerint a közmunka-program maga a csoda, 200 ezer embernek ád kenyeret. A kabinet azt persze nem teszi hozzá, hogy nyolc órában 47 ezer forintot fizet, és évente általában csak pár hónapig juthatnak a mélyszegénység szélén tántorgó családok munkához. Ehelyett például olyanokat mond a kormány, hogy a közmunkának hála mintegy 50 ezer cigány érezhette meg a siker ízét.
Talán még emlékeznek rá, de érdemes újra felidézni a botrányos ügyet: Lévai István Zoltán kezdeményezésére az önkormányzat heti 900 ezer forint, plusz áfáért bérelt egy rendezvénysátrat, ez legalsóbb hangon 2 millió 700 ezer forint, plusz áfa. Kíváncsiságból megnéztünk egy sátorbérléssel foglalkozó 
